1. Címlap
  2. Toborzási, kiválasztási tanácsok
  3. Szakemberek keresése
  4. Figyeljünk a pályázókra – bosszút állhatnak

Figyeljünk a pályázókra – bosszút állhatnak

Figyeljünk a pályázókra – bosszút állhatnak

Az álláskeresők fele találkozott már kellemetlenkedő HR-essel, kétharmaduk arra panaszkodik, nem kap visszajelzést a beadott pályázatról. Munkaadóként súlyos hiba lenne legyinteni az álláskeresői panaszokra, ugyanis sokan bosszút állnak. Rossz hírét terjesztik a cégnek, nem vesznek a termékekből és eszükbe sem áll újra pályázni. Néhány fogással azonban még az elutasítás is szépen tálalható.

Klára tavaly év vége óta keres munkát. Elsőként egy kiadó asszisztensi pozíciójára pályázott, ám nem kapott visszajelzést. Azóta több helyre jelentkezett, kevés helyről méltatták válaszra. "Húsz cégből kettő jelzett vissza, hogy nem engem választottak, egyébként semmi..." - kesergett. A visszajelzés hiánya egy internetes fórumon panaszkodó álláskeresőt is felbőszített. A hölgy e-mailben elküldte pályázatát, meglepetésére a személyzeti tanácsadó munkatársa fél órán belül jelentkezett. Ötven percen keresztül faggatta nyelv - és számítástechnikai ismeretéről, szaktudásáról. A telefonos előszűrés remekül zajlott, a hölgynek két héten belül személyes interjút is ígértek, ám a HR-es eltűnt, mint a kámfor. "Tudom, sokan jelentkeznek egy-egy állásra, de lehetnének udvariasabbak is"- kommentálta a történteket az álláskereső.

Száz pályázóból hatvanhat nem kap visszajelzést

A két pályázó tapasztalata nem egyedi, amit felmérések is alátámasztanak. A diplomás álláskeresők legalább kétharmada panaszolta, hogy elmaradt a visszajelzés a kiszemelt munkaadó részéről - áll a Reed Consulting háromezer diplomás álláskereső tapasztalatait összegző kutatásában. Vannak persze külföldi példák, amellyel meg lehet előzni a csalódást. Horvátországban, Szerbiában régóta elterjedt gyakorlat, hogy feltüntetik az álláshirdetésekben: ha a pályázó szakmai önéletrajza alapján nem felel meg, nem értesítik. Ám nem tudható, a hazai álláskeresők miként fogadnának egy ilyen újítást.

Ha munkaadóként meg akarjuk őrizni a cég jó hírét, akkor profin kell kezelni minden beérkező pályázatot. Vannak cégek, amelyek már a pályázat beérkezését jelzik egy automatikus e-mail formájában, majd ezt követi a pályázat érdemi értékelése.

Rosszat tesz a felkészületlen interjúztató

A pályázókat nem csupán a visszajelzés hiánya zavarja, az interjúztatókkal is gyakran meggyűlik a bajuk. A korábban bankban dolgozó Anikó hasonló munkakörre pályázott, de csak kellemetlen élményekkel lett gazdagabb. Őt egy idegességében reszkető nő interjúvolta, aki már a legelején kimutatta ellenszenvét. Szeszélyesnek és kiszámíthatatlannak minősítette a pályázót. Egy internetes fórumozó pedig sérelmezte, hogy interjúztatója még a nevét sem tudta. Hasonlókról adott hírt az amerikai DDI tanácsadó és a Monster állásportál-hálózat 4000 álláskereső megkérdezésével készült közös felmérése is. A megkérdezettek fele szerint sok a felkészületlen, a pályázó szakterületét nem ismerő, durva vagy udvariatlan "személyügyes". A megkérdezettek háromnegyede mindenesetre leszögezte: utasított már el jónak tűnő ajánlatot az interjúztató viselkedése miatt.

Rugalmas időpont-egyeztetés

Egy-két apró figyelmességgel azonban könnyű megnyerni a jelölteket és a cég malmára hajtani a vizet. Ennek egyik eleme az interjúidőpont egyeztetése. Igazodunk a jelöltek napközbeni kötöttségeihez, nem kizáró ok egy kora reggeli vagy késő délutáni interjúidőpont sem.

Rossz pont lehet, ha a cég megvárakoztatja a jelöltet. Ha késik az interjúztató, megelőzhető a rossz szájíz udvarias fogadással, itallal kínálással, olvasnivalóval. Interjún pedig a cég és a munkakör részletes bemutatásával, kérdezési lehetőség felkínálásával lehet pozitív képet festeni a vállalatról.

Fogyasztókat is veszít a cég

Súlyos hiba lehet a cégek részéről az álláskeresők lekicsinylése. A Reed Consulting felmérése szerint a diplomás álláskeresők egyharmada a kellemetlen élmények hatására soha többet nem kér a velük méltánytalanul bánó cégből - így azok termékeiből vagy szolgáltatásaiból sem...

Az álláskeresők leggyakoribb panaszai:

A cég egyáltalán nem adott visszajelzést a pályázatra: 66 százalék
Az interjúztató szemtelen, undok, vagy közönyös volt: 33 százalék
A meghirdetett állás követelménye megváltozott 31 százalék
Kevés az információ a megpályázott állásról 29 százalék
Késedelmes a döntéshozatal: 21 százalék